Nagykovácsi utcakertek 3.
2022. január 18. írta: zord íjász

Nagykovácsi utcakertek 3.

A falusias hangulat kertjei

Archív poszt, ennek megfelelően.

A Nagykovácsi utcakerteket bemutató sorozat harmadik részében ( itt az első, itt a második) olyan kerteket gyűjtöttem egybe, amelyekre a falusias, vidékies hangulatú jelzőt aggattam rá. Persze előfordulhatnak olykor stílusbéli átfedések a korábban bemutatott kertekkel, de remélem már a fotók alapján is elég egyértelművé válik miért éppen ezek kerültek fel a példatárba.Falusias kert? A falusias jelzőről már ejtettem korábban néhány szót. Nagykovácsi lakossága a kora tavasztól késő őszig tartó szezon idején, a hivatalos 8000-ről – nagyon óvatos becslések alapján is – 10000 főre nő, tehát a szó klasszikus értelmében már nem falu, (én ennek ellenére akként hívom) és ezt mindenképpen érdemes észben tartania annak, aki azon gondolkodik, hogy érdemes-e ideköltöznie. Az eszményített idill örökre elmúlt, de ez nem jelenti azt, hogy a település életének minden szegletéből kiveszett volna, vagy másképpen szólva, a falusi/vidéki hétköznapokra és külsőségekre egyetlen vonatkozásában sem bukkanhatnánk rá. Az alábbi utcakertekben a vidéki Magyarország, a magyar falu klasszikus elemei köszönnek vissza, és aki például nem a budapesti belváros-nagykovácsi kertváros-Tahiti vonalon éli le az életét, hanem látott már a valóságban is valódi értelemben vett falut e kies honban, annak ismerősek lesznek a képek. A válogatás során szinte természetes (?), vagy inkább irónikus módon úgy alakult, hogy a bemutatott példák elsöprő többsége két települési övezetből került ki:

  1. egyrészt az ófaluból, tehát a település eredeti, falusias magjából 
  2. másrészt az Északi-üdülőterület, tehát az egykori hétvégi telkes/zártkerti, és egyelőre, a jelenleg még érvényben lévő hivatalos építési szabályzat szerint is, szinte teljes egészében falusias övezetként meghatározott településrészekből.

Úgy tűnik a nomen est omen a kertészetben is működik: Nagykovácsiban a városiasabb (értsd: kertvárosi övezetes) lakókörnyezeti címke a kialakított utcakertek stílusát éppen olyan döntően befolyásolja, ahogy a falusias besorolás az adott utcakerteket. Tehát valóban előfordulhat némi átjárás vagy átfedés, de amennyire csekély számban képviseltették magukat a falusias lakóövezetekből származó kertek az előző két részben, ugyanannyira kimaradtak a kertvárosiak a mostaniból.

1. Rózsák, loncok

1. Fehérre festett, faoszlopos léckerítés, rózsabokrokkal, vidám és vad gyeppel, kis fákkal. Ha létezik autentikus megjelenésű falusias utcakert, akkor ez az. 2. Pompás virágtenger az íves rózsakapun, sásliliom testőrséggel az árokparton. A sásliliom szegély önmagában külön kategória, és ez még visszaköszön lentebb. Falusias hangulat a kertvárosban.3. Ismerős a stílus? Fehér kerítés, piros rózsa: ez a gránitszilárdságú Előre A Tökéletes Falusi Utcakertért Alaptörvény első pontja.4. A második pontja az, hogy ha nincs fehér festéked, akkor olyan színre mázolod a kerítésedet, amilyenre akarod, és olyan színű rózsát ültetsz elé, amilyet akarsz, mert biztosan pazar lesz az összkép, amikor majd virágba borul a bokrod. Ha rengeteg virágba borul, akkor pláne.
5. Nincs az a baromi randa távközlési vagy villanyoszlop, amit egy rózsa ne szépítene meg.
6. Rózsaloncok. Színes és rendkívül hálás. Minden kert éke. Látványos virágtengert hoz, jól alakítható, elég strapabíró is. Mondhatni: klasszikus falusi-kerti növény, gyakran találkozni vele.7. Nem a környezet, hanem a növénypárosítás falusias. A ciprusok önmagukban elég sivár és kiégett látványt nyújtanának itt, de ezzel a rózsaszoknyával tökéletesek.

2. Virághangsúlyok.

8. Azt tudjuk, hogy a levendula mindent visz, de igen gyakran megtörténik, hogy nem áll rendelkezésre elegendő ültetési hely, vagy éppen idő, pénz, energia egy nagyobb lélegzetű utcakert kialakítására, viszont a kertbarát háztulajdonos mindenképpen szeretne valami erőteljesebb kertészeti jelet hagyni a háza előtt. Voltak erre példák az előző fejezetekben is, de itt a sokkal spontánabb, természetesebb, hétköznapibb közegben felbukkanó kiültetésekből mutatnék néhány szép példát. Ez az egyik.
9. Ismerős kerítés, más növényekkel. A fehér háttér mindig jól jön.10. Bármilyen háttér jól jön.11. Növényből van millió féle, de szerintem a dúsan terjedő, apró virágzatú őszirózsafélék, a réti margitvirágok, és általában az ezekhez hasonló megjelenésű, számtalan virágot hozó bokros évelők, ahogy a fentiek, beleértve tehát a kis termetű, szőnyegalkotó sziklakertieket is, kimondottan vidékies ízekkel ruházzák fel a kerteket, ha elhagyjuk körülöttük a díszkavics ágyazatokat. Csak rá kell nézni erre. Falu.12. Egy ilyen szép virágzatú növény simán elviszi a balhét...értsd, tökéletesen elegendő önmagában is, ha például az kerítés előtt nincsen elég hely több növénnyel is zsonglőrködni.13. A ház is nagy kedvencem, de ez a mindent egy lapra, egy ütéses utcakert rész: gyönyör K.O.14. Ez is nagyon falu.15. Megtévesztésig hasonló felépítésű kerítésnél már jártunk az előző fejezetben, ez azonbanegy másik utcakertnek a részleteNincs az kőbe vésve, hogy akár egy utcakerten belül/utcakerti szakaszon belül nem lehet variálni a stílusokat: két iker-szerűen hasonló kerítés, de teljesen más utcakerttel. Bontott tégla, vasúti talpfa, tömött és látványos levendulaágy. Számomra a levendula is vidékies hangulatú növény alapvetően, ez a falusias felhasználási mód pedig, ebben a keresetlen természetességben, nagyon bejön nekem. Összeöntötték őket egybe, mint az almákat a pálinkához, hadd éljenek.16. Ennél az utcakertnél már nem is lehet kérdés, honnan jött a sugallat: szintén vasúti talpfákból készített virágtámfal, bokrokból álló hátérrel, természetes közegben kiszórt levendulaszegéllyel, à la falu.17. Városi utcakerteknél, – már ahol egyáltalán megkockáztatják ezt – gyakori probléma, hogy a növények akadályozzák a gyalogosforgalmat. Ilyenkor a növényeket támrendszerhez, lécrácsokhoz rögzítik, és szinte síkban nevelik, kifeszítik, rajzos alakzatokra nyírják a hosszú ágrendszerű bokrokat, hogy növények ne tudjanak belekapaszkodni a járókelők ruhájába, hajába. A kerítésekre támasztott, falakra futtatott, de kifelé is szabadon terebélyesedőnövények inkább a falvakra jellemzőek, lazábbak, vidékiesebb hangulatúak: ezért fér bele a sorba ez a huzalokra kapaszkodó utcakert. 18. A megtestesült falu, a kertváros határán. 19. Ezekben az utcakertekben a rendezett veteményesekre emlékeztető hangulat fogott meg. Virág-vetemény szeletek az aszfalt és a viacolor között.20. A virágos hangsúly itt facsoportszerűen került megvalósításra: törzsre nevelt mályvacserjék.

3. Cserszömörce, az abszolútum

21. A cserszömörcét dicsérni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki ültet egyet én nem ellenzem. Egészen csodálatos növény, és virágzás idején (több hónapig fent marad a virágzata!) önmagában is rendkívül erőteljes jelként funkcionál egy utcakertben. Utcakertben is. Bárhol. Bármikor. Akár arany, akár vöröslombú változatait ülteti ki valaki, már nyert ügye van.22. Ez illusztrációnak is megfelelő: említettem, hogy a cserszömörce szabadon, bátran alakítható, metszhető, és nagyon sokszor sövénynövénynek is ültetik, nyírják. Itt látható, hogy mennyire visszavágható: időnként ezt a bokrot is visszanyesik, gyakorlatilag csupasz törzsig, és ugyanolyan erőteljesen reagál. Jól besűrüsödő, kisebb bokorrá, vagy akár nagyobb, terebélyes fává növi ki magát. Ízlés kérdése, kinek melyik stílus jön be, vagy mit enged a tér, ahová elültették. Nőhet a saját természete szerint, kis alakítgatásokkal, vagy éppen néhány évente megzabolázható: a végeredmény így is-úgy is szép lesz.23. Oké. Ezt félig poénból raktam ide. Ez egy többnyire réti füvekkel tarkított, jelenleg inkább kaszálóként működő, üres, elhagyatott telek. Ez a cserszömörce pedig, mint valami magányos harcos. Ő a saját természete szerint növekszik, és félig bentről gyökerezve is díszkertet varázsol a spontán és félvad utcakertből.

4. Egyszerű, természetes, szabad 

24. A friss faültetések is megérdemelnek pár virágot. A díszfüvek is klasszak.25. Elsétálnál mellette? Észrevennéd? Gaznak tűnne? Nem az. A Virágos-park közelében, az úttest csapadékelvezetőjének és az utca árkának szűkületében, gondos és szorgalmas kezek ültették ezeket az egyszerű, de szép és szívós növényeket: a sivár és teljesen reménytelen közegben, szoros betoncsapdák között, a sovány és gyenge földet is elviselő utcakert ilyen pompásan hálálja meg a törődést. Bárányüröm, varjúháj, ökörfarkkóró kezdemény, meg amit fel sem ismerek. Az önkormányzat településüzemeltetést végző fűkaszásai is hamar megtanulták: igen, ez itt egy kert.26. Ez igen. Így szép az árokpart. Ha ez nem falusias, akkor semmi sem az.27. Ez a töltés is nagyon szép.28. A pipacs a mezők, árokpartok, kaszálók, parlagon hagyott földek virága. Hát nem nagyszerű látvány ez kiskert a fa tövében? Szépen, óvatosan körbenyírva, ahogy kell, ahogy illik ezt...falun. Miért ne élhetne? 29. Ezt nem valami tévedés. Ez a meghagyott élet jól példázza, hogy mit jelent akár egyetlen kerti pillangóvirág is, egy szűk utca kettős kanyarja között, az autóforgalomnak, a pornak kitett helyen, igen sivár környezetben. Alatta, a pipacsokból álló virágsort ugyanitt fotóztam. Mert egyetlen virág, vagy egy kis vadvirág csoport is utcakertként kezd működni, ha meghagyják, vagy megpróbálják megóvni, amennyire azt itt lehet. Nem mindig könnyű, még az ilyen, kezdő kertészek kedvenceként számon tartott, kevés gondozást igénylő növények esetén sem.30. Hasonlóképpen. A villanyoszlopnak nem árt egy kis szépség.31. Ez a virágkoszorú is egy fiatal fa törzsét öleli körül.32. Amikor még az épület is nagyon passzol a falusias kerthez.33. Képeslap. Látod a kölyökcicát a 2. képen? Pedig ott van.34. Ritkaság Nagykovácsiban.: szőlőfürtök lógnak az utcakert fölé, bentről.35. Hjjjaaa, kérem, zárásként jöjjön ismét két klasszikusnak számító növény. Az első: a pálmaliliom. Néhány év után tömött virágzattal díszít, borotvaéles és sűrű levélzete alá nem férkőzik be a gyom, és mindent kibír. Valószínűleg ez utóbbi tulajdonsága miatt ültetik gyakran faluhelyt az utcákra. Elegáns és dekoratív elem, jól mutat egy vegyes összeállítású kertben, parkban. Ez utóbbit is könnyű bizonyítani. Egy kattintás a Virágos-parkra, jelenlegi állapotban.36. A másik ősi klasszikus: a sásliliom. Kevés népszerűbb utcanövény van ennél. Betölti a teret, magasra tör, látványos virágzatot hoz, bírja a gyűrődést, sorba ültetve igazán pompás, többféle színben kapható, és elvirágzás után is csinosan mutat a keskeny, lándzsás leveleivel. Ez a falusi kertek alapnövénye. Rengeteget találni mindenütt, okkal. Íme, még két példa, itt és itt.
37.

A poszt összes fotója megtalálható itt, egyenként, vagy diavetítésként ide kattintva. 

A bejegyzés trackback címe:

https://idokowatsch.blog.hu/api/trackback/id/tr8716816986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása