Archív poszt, ennek megfelelően.
♣
A Nagykovácsi utcakerteket bemutató sorozat záró fejezetében (itt a mindent zöldbe borító első, a sziklakertes/kavicságyas második, a falusias harmadik) az utcakerteknek egy speciális csoportjából készítettem válogatást.Ahogy az első fejezetben, az utcakertek létesítésének pro-kontra érveinél említésre került, gyakran előfordul, hogy a ház tulajdonosának nem áll szándékában egy utcakert nyűgét a nyakába vennie, talán éppen azért, mert a sűrű vendégforgalom eleve inkább a "kősivatagosítás" (by Györgyi Zoltán főépítész) felé tereli a gondolkodását, és zöldfelület helyett egy viszonylag gondozásmentes, teljes területet lefedő szilárd burkolatot épít ki az érkező autók számára. De az az eset is előállhat – és Nagykovácsiban ez könnyen elő is áll –, hogy fizikai értelemben nem marad hely egy kertnek a kerítés és az úttest között. Ok az lehet még számtalan – ismét megemlítve itt az idős kort, az anyagi és élethelyzetet –, de a tapasztalat azt mutatja, hogy akadnak azért néhányan a faluban, akik még ezekben az esetekben is, legalább jelzésértékűen kihelyeznek valami tárolóféleségben egy kisebb-nagyobb virágültetvényt a ház elé. Egy cserépnyi kert. Vagy virágládányi. Dézsányi kert. Fatuskóba, fatörzsbe, kosárba, műanyagba, betonba, autógumiba applikált kert. Földre letéve, kerítésre rögzítve. Ez a blogposzt tárgya. Nem véletlenül létezik az a szóösszetétel sem, hogy balkonkertészet. Ami pl. a belvárosban egy szűk erkély, az falun egy birtokba vett negyed négyzetméter az utcából, vagy a kerítés oldalán. Egy virágcserép is kertként működik: kompozícióba rendezett, összeválogatott vagy éppen csak egyetlen növényt befogadó és körbezáró terület. Nagy előnye, hogy akár évről évre, költségkímélően megújítható – ha mondjuk az egyik növény nem válik be annyira az adott közegben, vagy a tulajdonos szeret próbálkozni –, így ez az utcadíszítés mindig új arcát mutathatja.Figyelmeztetés: a kékkel jelzett szövegben blog témájához illeszkedő, ám felkavaró tartalom következik, társadalmi kríziseket és aktuálpolitikai témákat érintő áthallásokkal, utalásokkal. Aki nem szereti az ilyesmit, az ugorja át ezt a részt! Nem minden településen abszolválható ez a művelet: ami Magyarországon nincs lebetonozva, azt ellopják, és vannak falvak, városok, kerületek, ahol egy ház elé kirakott muskátlinak még arra sem maradna ideje, hogy árnyékot vessen az utcakőre, mert már előtte meglovasítanák. Sajnos, akadnak humanoid jellegű sejtszerveződések, akik gondoskodnak arról, hogy a virágod, adód, magánnyugdíj-pénztári megtakarításod, vagyonod, üzletrészed, üzleted értéke elveszítse közpénz vagy magántulajdon jellegét. Ez egy ilyen ország. Vagy nem ilyen, de ilyen a híre. De Nagykovácsi még nem ilyen falu, és nem ilyen a híre sem. Itt még bátran próbálkoznak és kísérleteznek a polgárok... az utcára kirakott virágcserepekkel legalább is. Majd ha – ne adja soha az ég – a zord idők utolérik Nagykovácsit, és a valóság ökle dörömböl a kertkapun, itt is megszűnik ez. Most azonban még össznépi kezdeményezés és faluszépítő, közös célra felfűzött tevékenység is lehetne.
Legyen minden ház előtt egy cserépnyi virág, egy cserépnyi kert. Van hely bőven, ahol elfér.Természetesen számtalan helyen előfordul, hogy a ház előtt egyszerre található meg a látványos növényözönnel, fásítással kombinált utcakert...és virágládák, cserepes virágok is. Ebben a példatárban a magányos virágládákra és a társításként kirakott virágládákra is lesz példa. Ahogy eddig, úgy most is kizárólag magánházak utcakertjei kerültek fel a listára, közintézmények, üzletek, éttermek, cukrászdák, parkok utcakerti virágládái tehát nem. Vagy csak kivételes esetben, felmentő okkal.
♣
1. Fatörzsekbe, fatuskókba, fából készült tartókba rakott utcakertek
Hálás megoldás: falusias, természetközeli, barátságos hangulatot kölcsönöz az utcakertnek. Ez még akkor is így van, ha pl. a fatörzs pusztán egy műanyag virágláda befogadására szolgál, tehát nem közvetlenül geotextíliával/földdel kialakított ültetésről van szó. A virágok eltakarják majd, amit el kell takarniuk, de ha jól látható a virágláda, az sem baj. Működni fog, mindenképpen.
1.2.3.4.5.6.7.
2. Tégla, kő, beton, műanyag konténer
Ennek a műfajnak is megvannak a maga nagy klasszikusai: a hidat mintázó, betonból készített virágvályúk/virágládák a Kádár-korszak emblematikus termékei voltak. Nincsen olyan települése az országnak, ahol ne lehetne rájuk akadni, népszerűségük töretlen, a gyártásuk folyamatos. A háromlábú, kerek, beton virágládák még a műfajon belül is külön elismerést vívtak ki maguknak. Helyi ízként különleges státusza van számomra: 2012-ben, a Virágos park kialakításánál, éppen ilyen virágládák alakították a gerillakertészeti akció főszerepét: a kezdeményező polgár kertjében árválkodtak, de megtalálták az új helyüket, és azóta is hűen szolgálják a létesítményt: lám, miből lesz a pillangó. A betontámfalak elemei szintén jól használhatóak az utcakerthez, akár valódi támfalként megfelelően kialakítva a kertet, akár egy-egy maradék elemet hasznosítva. A kertészetek műanyag konténerei pedig kifejezetten hasznos holmik: miután a bennük tárolt növény kiültetésre került, számtalan célra alkalmasak a ház körül vagy a pincében, mert erősek, strapabíróak. Utcakerthez is kiváló hordozók.
8.
9.10.11.12.13.14.15.16.17.18.19.
3. A befestett autógumiba ültetett utcakert
Utcakertészeti abszolútum, külön kategória. A magyar kertészeti közgondolkodás és újrahasznosítás fellegvárában, a legmagasabb torony tetején lobogó zászló csúcsán a fülemüle. Minden játszótérnek, utcai térelválasztónak, autóakadálynak az ezer évig elnyűhetetlen, népszerű építőeleme. És tökéletes.
20.
4. Mázas vagy natúr agyagcserepek, kőkorsók, műanyag cserepek.
A lényeg lényege. Értelemszerűen ez a csoport alkotja a legszélesebb kört.
21. Ezt a betonba ültetett kis virág-utcakert kísérlet megtetszett nekem az egyik sétám során, és egy másik fejezetbe illesztettem volna, de amikor legközelebb arra jártam, már újragondolt utcakert fogadott. Mindkettőt ideraktam.
22. Komoly kompozíció.23.24.25.26. Ugyanaz kétszer, más növényekkel. A kivágott fák állva maradt törzse igen gyakran szolgál ilyen formában a faluban.27.28.
29. Ez már a modern művészet része. Az árok, a növény és a növénytartó. Formák, árnyékok. Festményre és falra vele!30.31.32.33.34.35. Vagány háttér.36.37.38.39. Nem kispálya.40.41. Ezt a falusias utcakertekhez is rakhatnám, de a pad, a virágcserép hangulat valahogy iderepítette.42. Ez szintén beilleszthető lenne a falusias utcakertek közé, de az összhatás miatt, inkább itt a helye.43. Ez kakukktojás: nem magánház előtt áll, hanem a frissen felújított és arrébb helyezett Kőkeresztnél, Nagykovácsi egyik népszerű helyszínén. Ez a faluban az (egykori-új nevű) "Az óra alatt, a Moszkván!" randevúpont. Azért tettem ide, mert simán benne van a pakliban, hogy ezt nem az önkormányzat, hanem a környék egyik lakója helyezte ki, márpedig akkor helye van a sorban.
5. Vesszőfonat, fadézsa
44. Csinos. Porcsinrózsák, tobozokkal és kövekkel a fatörzsön.45. Igazi falu.46. Öreg jószág, nem vén jószág.
♣
A poszt összes fotója megtekinthető itt, egyenként, vagy itt, diavetítésként pörgetve.