A cserszömörce dicsérete
2022. január 18. írta: zord íjász

A cserszömörce dicsérete

Egy növény, amit soha ne hagyj ki a kertedből, ha szereted az ősz színeit

Archív poszt, ennek megfelelően.

Emlékeztető:

"...nagyon sok mindent eltanulhatunk tőlük: többek között azt, hogy egy település, civil szerveződésben átadja egymásnak a tudásanyagát és képezze magát. A kertkultúra szempontjait figyelembe véve, nagyon érdekes meglepetések értek, mert pl. az Alpesi Kertszövetségben a minisztertől a géplakatosig, a hajókapitánytól a középiskolai tanárig mindenki találkozik ezen a platformon, mindenki képzi magát, és így létrejön egy olyan alap, amiből lehet kertet építeni.

Hogy mi ez az alap? Ezt én úgy szoktam megfogalmazni: ez az alap, az Amatőr Profik Nagy Tömege.

Ők azok, akárcsak önök, akik igazi foglalkozásukra nézve bárkik lehetnek, de egy valami összeköti magukat, ezt a társaságot: egyrészt a tudásvágy, másrészt a minőség. Minőséget úgy tudunk előállítani, a kertet tekintve, még ha nem is szereztünk diplomát a felsorolt szakágakból (kémikus, talajtanos stb.), hogy egymás között olyan információcserét bonyolítunk, és annyira átbeszéljük a tapasztalatainkat, hogy az előre vigyen mindenkit. Tehát az amatőr profizmus, legyen az egy Nagykovácsi nevű településen, ahol kiépül s létrejön egy olyan versenyhelyzet, ami nem hasonlítható a Kádár korszak „Tiszta udvar-rendes ház“ megmosolyogtató igyekezetéhez, hanem valóban tudásalapon működő, mindenkinek a hasznára váló közösséget hoz létre. Tehát az amatőr profik tehetik meg majd azt, hogy kizárják és kiszűrjék azokat a hibákat, amelyek a legjobb szándék ellenére is eltéríthetik a vágyott céltól a kertek szerelmeseit...”

Mit ültessünk a kertünkbe, Nagykovácsiban? – tette fel a kérdést Kósa Géza, a vácrátóti botanikus kert igazgatója az előadásában. A kérdésre adott válaszait, Amatőr Profi kertészként, vagy még inkább Professzionálisan Amatőr kertészként, megtoldanám az enyémmel, részben Nagykovácsira kiélezve és a saját tapasztalatainkra hagyatkozva. 

Mit ültess? Cserszömörcét. Százat. Ezeret.

Néhány kertész most, ezt a javaslatot elolvasva, valószínűleg sírva fakadt, és szeppukut követett el. Cserszömörcét? Nagykovácsiban? Valóban van benne kockázat. Olyan kockázat, amit megéri vállalni. 

Sok okosságot leírtak, elmondtak már róla, miért pont én maradnék ki.

Őshonos, és nem mellesleg Magyarország a természetes elterjedési területének északi határa, így ez duplán jó kezdetet jelent azoknak, akik érzékenyek az idegenföldi és/vagy invazív fajok hazai térhódítására a kertekben. A cserszömörce nagyon magyar, így ezzel nem lesz gond. Jellegzetes, vattaszerű, lágy körvonalú, tömött bundás bugavirágzata van, ami miatt angol nyelvterületen füstfának is hívják.

Virágzó cserszömörce májusban. Jól látható, miért hívják füstfának.

Fagytűrő, ami engem hidegen hagy, mert nálam ez azt jelenti, hogy minden ősszel vastag avartakarást is biztosítok a tövének a tél beállta előtt, mert a medve és a fagy, nem játék. Tény: mivel magas hőigényű, a forró nyarakat is átvészeli, általában mindegyik fajtája jól vizsgázik nagy szárazság idején is. Lombhullató, de november első harmadáig általában kitart, legfeljebb a hirtelen betörő brutális fagyok kényszerítik gyors megadásra: ilyenkor, érzékenyebb sorstársaihoz hasonlóan, gyorsan ledobja a leveleit, mint túlterhelt postás a karácsonyi üdvözlőlapokat az árokparton. Nevéből adódik, hogy a cserzővargák, tímárok, kelmefestők totemnövénye volt, ugyanakkor az ősi, népi gyógyászat kedvelt alapanyaga is, Pekingtől Tornyiszentmiklósig. Minden gyógyszertár polcain találkozni a leveleiből készített gyulladáscsökkentő- fertőtlenítő- öblögetőszerekkel, gargarizálókkal, ecsetelő folyadékokkal, szájvizekkel, csodaszerekkel, amelyek pl. torokfájdalomra-, nyálkahártya-, és ínygyulladásra, lázra, izzadásra és megannyi nyavalyatörésre, talán még ellenzéki széthúzás ellen is hatásosak. A parfümipar is megdézsmálja a leveleiből, hajtásaiból kinyerhető illóolajat. Érzékeny bőrűeknél az érintése néha kiütéseket okozhat: Columbo hadnagy mindent tud erről a témáról, mert az egyik kifejezetten szórakoztató epizódban tulajdonképpen a cserszömörcének ez a képessége buktatja le ellenfelét, a gyönyörű gyilkost.

Levegőigényes gyökérzete miatt nem szabad és nem is kell túl mélyre ültetni, mert gombás fertőzés támadhatja meg, és a körülötte végzett földmunkáknál is óvatos duhajkodás ajánlott. Ugyanezen okból veszélyes, ha túlságosan nedves közegbe kerül, túllocsolják, vagy beköszönt a Vízözön. Neki is szüksége van vízre, de szolid öntözéssel is beéri. Talán nem véletlenül marad életben az autópályák oldalában, ahol a rézsűk, partfalak, eróziónak kitett szakaszok és töltések megkötésére is használják. Köves, szikár, kopár, csekély termőrétegű, meszes talajokra kifejlesztett biotermék, egyenesen a Teremtő és a Föld Ősanya ajánlásával. 

A Nagykovácsiban átlagosnak tekinthető talaj-rétegzettség: 20-50 cm közötti vastagságú változatos összetételű termőtalaj (a falu peremvidékén gyakran erdei, illetve a völgykatlan felé trágyázott szántóföldi) majd eltérő agyagtartalmú agyag. A hegyvidéki részeken, főleg a Zsíroshegy egyes részein, ez gyakorlatilag a talajfelszínt alkotó durván sziklás, köves rétegekkel váltakozva jelentkezik. 

A cserszömörce ellenállóképességére, Nagykovácsi lehetne az élő példa: a köves, szikár, kopár, csekély termőrétegű, meszes talaj tekintetében jók vagyunk, ez alapján nyugodtan ültethető lenne a cserszömörce Nagykovácsiban, de ugyanakkor erősen kötött talajra, pangó vizes környezetbe kifejezetten nem ajánlják, mert ez ideális az említett gombás fertőzések kialakulásához. Nagykovácsi földje kevert típusú: földrajzi elhelyezkedésénél fogva a fentebb említett erdei talajoktól kezdve, az egykoron  trágyázott szántóföldek és gyümölcsösök feltornázott minőségű talajáig sokféle parcellára bukkanhatunk itt,  de alapvetően a keskeny termőréteggel borított, márgás, sárga, irdatlanul nehéz, tömör, nyirkos, nulla légáteresztőképességű agyagtalajban kell életben maradniuk a növényeknek. Egy talajban, ami három nap szárazság után olyan, mint a szikla, de amit fél napi eső tocsogó macskafossá puhít: kemény próbatétel ez minden gyökérzetnek. Nagykovácsiban, a nagy esőzések idején, a cserszömörcének is a számára életveszélyes, vízzel terhelt, fojtogató agyagfogságban kell túlélnie. A cserszömörce viszont ezt is bírja, még ilyen kíméletlen talajviszonyok között is megmarad. Ha az ültetési helynek van némi lejtése – és Nagykovácsiban erre van esély –, az neki kifejezetten hasznos, mert kicsit gyorsabban távozik alóla a víz.

Rendkívül hálás, minden gondoskodást sokszorosan visszaadó növény. Vicces, hogy a igénytelenséget és a szívósságot milyen előszeretettel keverik össze még a kertészek is: az igénytelenség eleve kellemetlen, pejoratív zöngéjű jelző, – ettől még használható, ott, ahol kell – és jobban illene a környezetüket, saját magukat, testüket és szellemüket, országukat, bolygójukat pusztító humanoidok jellemzésére, mint egy növényre. A szívós, kevés gondoskodás mellett is nagy túlélőnek számító dísznövények soha nem igénytelenek, a jó gazda szeretetére és vigyázó kezére pedig túlcsordulóan jól reagálnak.  Ember, állat, tárgy/gépek: gondoskodás, figyelem, tisztántartás, karbantartás mindegyiknek jár. Ha a cserszömörce igénytelen, akkor ez az igénytelenség nagyon népszerű a világ kertjeiben.

A cserszömörce elsősorban szoliterként ültetve nagyon kedvelt, és helyettesítheti a faluban – vagy más hasonló adottságú településeken – a talajviszonyokra kényesebb juharokat (Acer palmatum, Acer japonicum,  stb.), amelyeket Kósa Géza is nem kívánatos/nehezen megtelepíthető és csak körülményesen megóvható növények csoportjába sorolt Nagykovácsiban. Aki az ország szerencsésebb talajviszonyokkal bíró részein kertészkedik, annak viszont csak a fantáziája szabhat határt az összeültetéseknél, ha éppen nem különállóan akarja telepíteni a szép őszi lombozatot hozó növényeket.

Akár 4-5 méteres magasságot is elérhet, de általában kisebb, sőt, van belőle törpeváltozat is. Ha mégis nagyon megindulna bármely irányban, bátran lehet metszeni, de egyébként nem igényli, és szabadon hagyva is szép formát alakít ki. Azt mondják a metszett ágakon mélyvörösebb, sötétebb tónusú, bíborban gazdagabb leveleket nevel: jómagam, nagyon feltűnő különbséget még nem tapasztaltam a metszések után. Az alsó ágai legyökeresedhetnek: valaki levágja őket, szerintem viszont ezeket meghagyva éri el a teljes pompáját, úgy lesz kerek és egész, ha engedünk a természetének. Sövény is nevelhető belőle, bár ehhez eléggé meg kell zabolázni az ágrendszerét. Néhány példány beültetésével az utcára telepített kerteknek, zöldkerítésebnek, cserjecsoportoknak is szép ritmust kölcsönöz, ezáltal a más színű és eltérő levélformájú, különböző ágrendszerű növényekkel társítva olyan, akár egy nagyzenekar, ahol a cserszömörce harsány lombozata az üstdob. A cserszömörce, ahogy a növények egy jelentős része, a tömör kerítések, kőfalak elé ültetve, a "hátának" nyújtott védelemben érzi igazán jól magát. A meleg, a napsütés, a fény elengedhetetlen a számára: ha pl. csak kora délutánig éri a tűző nap és utána lágy félárnyékba kerül, az még belefér, de ne gyötörjük a mélyárnyékban. 

Csodálatos növény, ami minden szépségre, növényekre, kertészkedésre fogékony sétálót megállít, beszélgetésre és elismerő szavakra késztet. Díszkertekben, dísznövényként felhasználva legelsősorban az őszi lombjáért ültetik: e vonatkozásban méltó párja a másik nagy kedvencemnek, a Nyugat-Európa és Kósa Géza által is sztárolt perzsafának. A cserszömörce is, a mélysárgától a lángvörösön keresztül az égő bíborig, a narancsvöröstől a mélybordó-rózsaszínig, árnyalatokban és tónusokban gazdagon festi be a környezetét. Az alapfaj is látványos megjelenésű, ez nyáron zöld/vöröseszöld és csak ősszel vált színt. A legnépszerűbb változata a sok kertészetben kapható Royal Purple, a bíborlevelű cserszömörce, ami egész évben vörös lombú. Léteznek sárga/limezöld levélzetű változatok is, ezeket Kanári vagy Aranylombú cserszömörce/Golden Spirit név alatt forgalmazzák, de a cserszömörce esetében tévedni nem nagyon lehet: bármelyik fajtája látványos eleme lehet a kertnek, mindössze azt kell kitalálni, hogy a tavaszi vagy az őszi színeire gyúrunk-e inkább.

Jusson eszedbe neked is a cserszömörce, ha esetleg valami ültetésen, átalakításon, új növénybeszerzésen gondolkozol jövőre, de egyébként késő őszig ültethető.

Érdemes megpróbálni. Bátraké a szerencse.

képek forrása:  zord indafoto

A bejegyzés trackback címe:

https://idokowatsch.blog.hu/api/trackback/id/tr6516817616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása