Újraszerkesztett, frissített beszámoló

Mottó 1.: “Minden kert legfontosabb alapnövénye a pázsit mellett, a fa és a cserje, mert ezek – a fák és a cserjék – adják meg a kert szerkezetét, ez a legfontosabb építőanyagunk, ehhez fogjuk a lágyszárú, évelő, és hagymás növényeket hozzátársítani.” (Kósa Géza)

Mottó 2: “…Ha boldog akarsz lenni egy életen át: legyél kertész.” (különböző változatokban létező javaslatok végső lezárása, internetes falfirka és állítólag japán közmondás.)

Az első fejezet előzetese:

• Mi a kert?
• kertek a történelemben
• az angolok és a kertkultúra
• az Amatőr Profik Nagy Tömege
• Nagykovácsi kertjeinek kitettsége
• Vácrátót, 25.000.000 aranypengő, és a növények legyilkolása
• Coffee Table Book
• a csapdákról

♣

Ez az előadás: örök klasszikus. Amíg valami egészen szélsőséges klimatikus katasztrófa nem fordítja ki a Kárpát-medencét, s benne az egyébként komoly veszélyekkel szembenéző és nagy kitettségű Magyarországot a jelenlegi ökológiai/biológiai viszonyrendszeréből, addig ez az előadás, minden ültetési időszakban elővehető, tanulmányozható. Annak idején, akárcsak minden más esetben, amikor egy testületi ülésről/választási gyűlésről/előadásról beszámolót készítettem, ez is a nagykovácsi.net civil közösségi hírportál Fórumára került fel először, ami a honlappal együtt megszolgálta az idejét, és azóta mindketten (honlap+fórum) véglegesen eltűntek a virtuális örvényben. A beszámolót meghirdettem akkoriban a Böngészőben is, ami remélhetőleg hozott némi plusz olvasóközönséget.  (Figyelmeztetés! A kékkel jelzett szövegrészben a helyi politikai eseményeket érintő megjegyzés következik, aki érzékeny erre, az ugorja át.) Ezt csak azért említem meg, mert a 2010 és 2014 közötti vérzivataros politikai időkben, – nem kezdek bele ennek taglalásába, aki nyomon követte az eseményeket, tudja miről van szó, pl. Kiszelné Mohos Katalin vagy Dékány Angella hosszan értekezett/és tudna értekezni erről – egy ilyen, a “kirívóan közösségellenes”nagykovácsi.net hírportált/Fórumot hirdető reklámanyag megjelenésére egyáltalán nem volt garancia, ám ez, az előadást propagáló kis hirdetés csont nélkül átment, ráadásul pontosan úgy, ezt a fenti, megtisztelő titulust is beleszőve, ahogyan azt megfogalmaztam. Könnyű bizonyítani. Ennyit a nem is olyan távoli politikai múlt ködéről.

Lassan jön a tavasz, a blog négy hónapja él, itt az alkalom bepótolni ezt a mulasztást, és visszatölteni a beszámolót.

“A szókimondó stílusú előadás egy Nagykovácsi természeti/éghajlati/földrajzi viszonyaihoz illeszkedő kert kialakításához nyújt segítséget: hasznos ismeretanyag, kertépítési ötlettár, gondolatébresztés, vitaalap, kertfenntartási és ökológiai problémák vizsgálata egyben.” Nem véletlenül írtam ezt a hirdetés szövegébe is: nem dogmatikus kinyilatkoztatásokról, hanem a tapasztalatra és reális alapokra helyezett, jószándékú, útmutató ösvény kimetszéséről volt szó. Mindenesetre úgy töltöttünk el több mint 2 óra húsz percet az Öregiskolában, másodpercnyi unatkozás nélkül, hogy az előadás rendelt ideje, előzetesen, másfél órában volt meghirdetve.

A Nagykovácsi Természetvédő Egyesület (NATE) és az Öregiskola közös szervezésében hívta meg Kósa Gézát Nagykovácsiba. Telitalálat volt. Nem az egyetlen. Csak dicséret és elismerés illeti őket, azon belül is kiemelten Peregovits Lászlót, a NATE tagját. Külön köszönet Kósa Gézának, az MTA Ökológiai Kutatóközpont- Ökológiai és Botanikai Intézet- Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert vezetőjének, hogy kijött Nagykovácsiba és megajándékozott ezzel a pazar, humoros, rendkívül informatív, részletekben bővelkedő és hasznos előadással.

Kósa Géza

Első osztályú este volt. Kertbarátként, a meghirdetés pillanatától tudtam, hogy ott a helyem. Rögzítettem minden szót, így aki lemaradt róla, de érdekelné, az ezúttal is egy szó szerinti idézetekkel teli beszámolóban kaphat részletes információkat arról, hogy melyek azok a növények, amelyeket itt, Nagykovácsi kertjeiben érdemes elültetni, illetve melyek azok, amelyeknek a kertbe kerülésétől inkább tartózkodni kellene.

Az előadó személyéről az előbbi, neve alatti linken elolvasható minden, ami a száraz tényadatok közé tartozik, de én hozzátenném mindazt, ami egy szubjektív beszámolóhoz hozzátartozik, és ami az előadásból kiderült. Ez alapján Kósa Géza

• konzervatív
• önironikus
• "kertészetileg" anglomán
• vitriolos stílusú
• nagyon jó humorú
• szórakoztatóan csapongó
• szókimondó
• pusztítóan őszinte
• óriási tudású
• szakmájának, hivatásának mélyen elkötelezett
• rutinos előadó.

Igen, ezt mind az előadása alapján lehetett megtudni/megtapasztalni vele kapcsolatban, anélkül, hogy bármit is olvastam volna róla addig, mert a nevére csak az előadás után, itthon kerestem rá.

Apró kiemelés a gazdag életrajzából:

“…Hivatalos tanulmányutak, gyűjtő- és terepexpedíciók:

Mongólia (4 alkalom), Kína (5 alkalom), É-Korea (3 alkalom), D-Korea (2 alkalom), Japán, Vietnám (5 alkalom), Törökország, Örményország (3 alkalom), Tádzsikisztán (3 alkalom), Üzbegisztán, Kirgiztan (2 alkalom), India és Sikkim (3 alkalom), Nepál, Izrael, Tanzánia (3 alkalom), Kenya, Egyesült Királyság (12 alkalom), Írország (2 alkalom), Franciaország (2 alkalom), USA, Irán…”

Publikáció és tagság hegyek, – olyan amatőr kertészeti klubokban, mint a RHS (Royal Horticultural Society) U.K. –, és kitüntetések. Nem kispályás. Ettől még akár unalmas is lehetett volna, de az első perctől kezdve tökéletesen uralta a terepet és a hallgatóságot. 

Végig állva maradt az asztalnál. Egyetlen egyszer sem "öööö"-zött. Egyetlen képet sem vetített. Ez elsőre kissé szokatlan volt, de annyira színesen adott elő, sok “képi” jelzővel és jellemzéssel beszélve a növényekről, hogy szinte fel sem tűnt a kisérő képanyag hiánya. Egyetlen egyszer sem volt politikailag korrekt. Ez részemről Különdíj.

19-en voltunk, de már az első mondataival kenyérre kente a jelenlevőket. Olyan maximalista növénylistával készült, mintha egyenesen az Angol Királyi Kertészeti Társaság hívta volna meg előadásra. A mobiljának a csengőhangja pedig békabrekegés, talán a Vácrátóti Botanikus Kert egyik őslakójának előadásában, ami a hallgatóság részéről erős derültséggel színezte az előadást, különösen azáltal, hogy már legalább egy perce brekegett a béka, a hátsó sarokban, a fogasra akasztott kabátjának a zsebében, amikor rájött, hogy ez a mobil az övé és szólt a feleségének, hogy kapcsolja le. Az előadó tehát a klasszikus “szórakozott professzor “szerepkörtől sem állt távol. Így volt teljes a kép.

A beszámoló az előadás minimum 95 %-át tartalmazó, diktafon felvétel alapján készült leirat. Az idézetek 99 %-ban szöveghűek.  Ahol csak tartalomhűek, ott is tartalmazzák a tömör lényeget. Legfeljebb a mondatértelmezést segítő nyelvtani/fogalmazásbéli módosításokat eszközöltem, amelyek semmiféle módon nem változtatják meg, nem ferdítik el az elhangzottakat. Amit kihagytam, azok pusztán az élő beszéd esetlegességei, apró, a lényegen nem módosító kitérők.  Ilyenből alig van.

A személyes reakcióimat beleszőttem az előadás idézett szövegébe, mert megérdemlem, ezek zárójelesek, zöld színűek.

♣

 „Amikor Laci barátom (Peregovits László) felkért erre az előadásra és elkezdtem rajta gondolkozni akkor rájöttem, hogy ez egy féléves tantárgy az egyetemen, nagyon tömören összefoglalni másfél órában nagyon nehéz, rendkívül sokoldalúsága miatt, részben az illusztráció is ezért marad el, mert lehetetlen annyira mélyről bemutatni az érintett dolgokat, másrészt pedig, talán érdemes egy kicsit globálisabban, logikai sorrendben, egy gondolatmenet mentén felfűzni a témát.

Nagykovácsi egy szép fekvésű, kertes település, tehát valószínűleg mindenkinek kertje van. Főleg azoknak, akik eljöttek ide, pont ennek az előadásnak a hívó szavával, még inkább fontos a kert. De mi is az a kert tulajdonképpen?

Kertnek nevezünk magyarul minden olyan, lehatárolt, elválasztott, kerítéssel körülvett területet, ami különbözik a szomszédságától, tehát ez a kert tartalmától függően lehet gyümölcsöskert, szőlőkert, temetőkert, zöldségeskert, kastélykert és így tovább, és azt, hogy mi a tartalma ennek a szomszédságtól különböző kertnek, azt mindig a tulajdonos határozza meg. A kert egy nagyon régi szavunk, a magyarok a közép-ázsiai időszakukból hozták magukkal. Egy iráni eredetű szó, tehát valószínű, hogy a vándorlásaink során is nagyon sokféle kerttel találkoztunk, s nem véletlen, hogy a kert, a Szentírásban is nagy jelentőséggel bír, mert az ember teremtése is a kertben történik meg, és mindattól az időtől fogva, a kert annak a minőségi és tiszta életnek a fogalma, ami utánozhatatlan.

Tehát az Éden, a Paradicsomkert megvalósítása valahol minden kerttulajdonosnak a tudatalatti vágya.“(nekem konkrétan tudatosan és a tudat felett, az ego és a szuperego összes részállapota mellett, alatt, közben, hátul  is ez a vágyam. Tény, hogy néha horizontkergetésnek tűnik a feladat, de mintha közelednék a célhoz.) 

(Ezután a kertkultúra földrajzi és idő és szemléletbeli változásainak vázlatos, rövid, tömör áttekintését hallhatták az érdeklődők –a római patríciusok, császárok élvezeti kertjeit felváltó középkori, haszonelvű látásmóddal kialakított, fűszernövényekkel, festőnövényekkel, gyógynövényekkel teleültetett, zárt, védett kolostorkertjei, várkertjei, a gazdag és nemes emberek már kitárt, kinyíló reneszánsz kertjei, amelyben, ízléstől függően elítélendően vagy sem, a haszonkert és a díszkert keveredése is megkezdődik és mind a mai napig kitartó folyamat. Ez utóbbi, Magyarországon rendkívül masszívan kitartó, beágyazódott és jellemző kerttípus, különösen vidéken, ahol a kertekben nagyon sokféle cél és szándék is megvalósítható, a kert egészét tekintve tulajdonképpeni elválasztó vonal nélkül. A barokk kertekből már szinte teljesen kiszorulnak a haszonnövények és gyakorlatilag 100 %-ban díszítő jellegűvé válik, a klasszicista kertekkel megint egészen más szempontok és növényhasználat köszönt be.)

„Magyarországon, jóllehet iskolákhoz, nemesi udvarokhoz kötődő kertek mindig voltak, úgymond a köztársadalmi kertek, csak a jobbágyság eltűnésével, a független, polgárosodó réteg kialakulásával, a közparkok megjelenésével kezdenek el kialakulni, de Magyarország archaikusabb vidékeit járva, még ma is találkozhatunk olyan területekkel, ahol nincs kert, nincsenek kerítések a házak környékén, legfeljebb állattartásra szolgáló gyep található, és ettől leválasztott zöldséges-gyümölcsöskertek. A mai értelemben vett, a mai korig elvezető nagyon sokrétű, már elsősorban esztétikai igényeket, szempontokat kiszolgáló kerített terület, mind magával cipeli ezt a hosszú történeti folyamatot. Ezzel elérkeztünk a probléma gyökeréhez, miszerint ez a sok magunkkal cipelt tudás és tapasztalat, ami minden európai országban kap egy kis helyi történeti és klimatikus ízt, hogyan néz ki ma, Magyarországon.”

"Van egy nagy választóvonal a kertkultúra történetében, ami a növényhasználatunkat meghatározza.  A XIX század utolsó harmadában, a közlekedésben bekövetkezett változások - tehát a vasúti/hajózási/közúti közlekedés fejlődése, a szállítási idők lerövidülése az országok, kontinensek között- jelentik azt az időszakot, amikor Európa országaiba beáramlik, főleg brit és francia kapukon keresztül, az a növényanyag, amit ma is használunk a kertjeinkben.“

„ Magyarország nagyon speciális helyzetben van, olyan szempontból, hogy lényegesen különbözik azoktól az atlantikus országoktól, amelyek a nyakunkba öntötték ezt a sok egzotikus növényt. A nagy gyarmattartó és világfelforgató nemzetek, mint az angol, francia, spanyol, akik behozzák ezt a nagy mennyiségű, nem csak dísz-hanem kultúrnövényt is Európa területére, sokkal szerencsésebb éghajlati adottságokkal bírnak ,tehát egészen más növényválasztékot tudnak felkínálni, mint az idehaza ma is hozzáférhető növényanyag. Hogy erre egy kézzelfogható példát mondjak, minden évben megjelenik Nagy-Britanniában egy ilyen vastag (ujjaival jelzi, 5 cm) puhafedeles könyv, a Királyi Kertészeti Társaság gondozásában, ebben 75.000-80.000 féle növényt kínálnak fel, azt a választékot, ami abban a pillanatban megvásárolható az országban, pontosan cím szerint ott szerepel, hogy milyen lerakatokban, faiskolákban, Ha valaki ebben hazudik, tehát olyan növényt tüntet fel eladásra, ami valójában nála nem kapható, az soha többé nem jelenhet meg ebben a katalógusban. (Egyszer, csak egyszer játszhatod el a becsületedet. Nincs tárgyalás, nincs másodfok, nincs újratárgyalás, nincsenek ügyvédek meg sika-mika. Hja,  kérem, a jogban lehet masszírozni a jogszabályokat, de a kertészet és a kertészek világa az egy Komoly Hely, ott nem.) Magyarországon, a ma, itt forgó, megvásárolható, ténylegesen létező növényanyag, nem éri el a tízezret.”

"Vegyük sorra, melyek az ültetésnek és általában a kertkultúrának a buktatói.

Lehet kertet készíteni, s annak a kertnek nagyon sok féle minősége lehet, de ha belegondolunk abba, hogy mi mindent kellene tulajdonképpen megtanulnunk és figyelembe vennünk, hogy azt az ideális és boldog állapotot elérjük a kertünkben, akkor, ha nagyon röviden és tömören felsorolom, bizonyos szempontból botanikusnak, talajtanosnak, meteorológusnak, kémikusnak, gépésznek és közben kertésznek kellene lennünk… és ha ezek közül egyhez is nagyon gyengén vagy ellenségesen állunk hozzá, akkor nem jön létre a Kert.

Komoly félreértés, hogy a kertészethez mindenki ért…sokfelé tanítottam, és különböző szinteken és amikor azt mondják, hogy na jól van, ez a fiú egy kicsit együgyű, de kertésznek jó lesz, így aztán belökik egy kertész iskolába, na, ez egy óriási tévedés. A mostani beszélgetésünk végső témája az, hogy mi az a boldog, vágyott állapot a kertben, ahol kert minél szebb és problémamentesebb, mind esztétikai, mind fenntartási, mind növényvédelmi szempontból. Ennek a célnak az eléréséhez bizony össze kell szednünk a tudásunkat. Hogy ez mennyire nem lehetetlen, ahhoz hadd mondjak egy igen megszívlelendő dolgot: az, hogy ennyien összegyűltek, az számomra egy nagyon örömteli dolog, mert én elég ismerős vagyok ott és sokat megfordulok Nagy-Britanniában, és néhány kertészeti egyesülésnek, civil szervezetnek tagja is vagyok, fizetem a jó borsos tagdíjakat. Amiért ezt példának hozom, annak az az oka, hogy nem kell kitalálnunk dolgokat, egyszerűen el kell lesnünk és haza kell hoznunk. Ez egyáltalán nem szégyen. Az angolok a kertkultúrában, szerencséjüknél fogva, jóval előttünk járnak. Természetesen nem azt mondom, hogy mindenkinek ki kell oda utazni, hanem egyszerűen nagyon sok mindent eltanulhatunk tőlük: többek között azt, hogy egy település, civil szerveződésben átadja egymásnak a tudásanyagát és képezze magát. A kertkultúra szempontjait figyelembe véve, nagyon érdekes meglepetések értek, mert pl. az Alpesi Kertszövetségben a minisztertől a géplakatosig, a hajókapitánytól a középiskolai tanárig mindenki találkozik ezen a platformon, mindenki képzi magát, és így létrejön egy olyan alap, amiből lehet kertet építeni.

Hogy mi ez az alap? Ezt én úgy szoktam megfogalmazni: ez az alap, az Amatőr Profik Nagy Tömege.

Ők azok, akárcsak önök, akik igazi foglalkozásukra nézve bárkik lehetnek, de egy valami összeköti magukat, ezt a társaságot: egyrészt a tudásvágy, másrészt a minőség. Minőséget úgy tudunk előállítani, a kertet tekintve, még ha nem is szereztünk diplomát a felsorolt szakágakból (kémikus, talajtanos stb.) ,hogy egymás között olyan információcserét bonyolítunk, és annyira átbeszéljük a tapasztalatainkat, hogy az előre vigyen mindenkit. Tehát az amatőr profizmus, legyen az egy Nagykovácsi nevű településen, ahol kiépül s létrejön egy olyan versenyhelyzet, ami nem hasonlítható a Kádár korszak „Tiszta udvar-rendes ház“ megmosolyogtató igyekezetéhez, hanem valóban tudásalapon működő, mindenkinek a hasznára váló közösséget hoz létre. Tehát az amatőr profik tehetik meg majd azt, hogy kizárják és kiszűrjék azokat a hibákat, amelyek a legjobb szándék ellenére is eltéríthetik a vágyott céltól a kertek szerelmeseit.”

"Nagyon sokan vagyunk úgy, és nem csak a kert szempontjából, hanem egyébként is, hogy a valóságot és az álmokat gyakran egymás mellett futtatjuk, és ezek ritkán találkoznak, pedig azok segíthetik és kiolthatják egymást. Ez a kertnél egy nagyon fontos szempont, mert vannak változtathatatlan, objektív oldalai annak, amikor egy kertet készítünk és fenntartunk, és vannak változtathatóak.

zord indafoto

Nézzük a változtathatatlant.

Szűkítsük le a környékre. Nagykovácsi a Kárpát-medence közepén fekszik. Vannak olyan ökológiai és környezeti viszonyai, amivel nem tudunk mit kezdeni. Itt az anyakőzet márga, homokkő vagy mészkő, tehát olyan üledékes kőzet, ami a Budai-hegységre jellemző, talaja az megváltoztathatatlan, tehát magas mésztartalmú, magas Ph értékű, nehéz, nyirkos anyagok, amelyek bizonyos növények számára, a kertbe ültetésére, alkalmatlanok. A másik tényező, a klíma. A Kárpát-medence alapvetően kontinentális terület, tehát nagy szélsőségek között mozog: nagy hidegek-nagy melegek, nagy légszárazság és a csapadék itt sem több 450-550 mm-nél, a hegyek között, és nincs olyan öntözés, ami ezt pótolhatná. A harmadik a kert kitettsége. A kert nem összehajtogatva áll a polcomon, van lejtése, valahová néz, van valamilyen északi, déli fekvése, van vízgazdálkodása, megáll vagy leszalad alóla a víz, tehát van egy alapterületünk, amelyben gondolkodnunk kell, hogy a végeredmény az adottságokhoz mérten minél optimálisabb legyen.

Én, hogy néhány szubjektív dolgot is megemlítsek, egy 29 hektáros kertben élek 40 éve, ott is lakom a kert közepén. Ez egy nagyon érdekes terület. A Vigyázó grófi család, aki egész vagyonát, ami 25.000.000 aranypengő volt 1920-as években – ez mai értéken számolva olyan 70-80 milliárd Forintnak felel meg (Egek!) – a nemzetnek és a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta, és vele ezt a kertet is.

Na most, ha valahol a Kárpát-medencében nem kezdenék bele egy kertépítésbe, az Vácrátót. (nevetés a teremben)

Nagykovácsiban, ha valaki kimegy olyan helyekre, amelyeket nem nagyon bolygattak, az eredeti vegetáció alapján (a klíma, a kitettség, a vízgazdálkodás, a talaj szerint) ez egy középhegységi terület, amelyen egy tölgyes-gyertyános tölgyes, kicsit xerofil (szárazságkedvelő) ugyanakkor melegkedvelő erdőtársulások találhatók, tehát mindig elárulja nekünk a természetes vegetáció, növényzet, hogy mit tudok majd csinálni a kertben.

Vácrátót eredeti vegetációja szerint egy száraz birkalegelő, egy homokpuszta gyep.

Ahogy szokták mondani, ajándék lónak ne nézd a fogát. Megkaptuk ezt a kertet. Ám itt minden tízszer annyiba kerül, akár a fejlesztésről, akár a fenntartásról vagy az újabb növények ültetéséről van szó.

Ezt higgyék el nekem, mert ezalatt a néhány évtized alatt én mérhetetlen mennyiségű növényt megöltem ebben a kertben. (részletezzem a hallgatóságra gyakorolt derű-index mértékét, vagy van elég fantáziád?) Nem akármilyen növényeket, hanem nemzetközi cserék során kapott és expedíciók által bekerült anyagból származókat is, mert bármennyire tudatában voltam annak, hogy milyen meghatározó adottságok vesznek körül, meszes –homoktalaj, árnyékos, fagyzugos stb. mégis megpróbáltam, mégis és mégis, és öltem, és öltem a növényeket vagy neveltem olyanokat, hogy 30 éves korukig is negyven centisek, vagy csúnyák és nyomorultak s semmit nem érnek, pedig az egy gyűjtemény. Ha azt mondom, hogy én, mint szakember állandóan beleesek ebbe a csapdába, akkor tessék elképzelni, s mindenki gondoljon a saját kertjére, hogy hányszor beleesett ebbe a csapdába.“(Belegondoltam. kis családunk a kelleténél talán egy kicsivel többször esett bele ebbe a csapdába: egy mesés formájú himalájai cédrus; két gyönyörű acer; egy jezsámen; több lonc; talajtakaró rózsák; megszámlálhatatlan különleges vagy nagyon is hétköznapi virághagyma; egy kényszerűségből átültetett idős, gyönyörű fenyő; két cseresznyefa; egy birsalma; két, rossz helyre ültetett hedera; páfrányfélék; mindent kibíró, de nálunk egy szezon alatt kihaló sziklakertiek; érthetetlen gyorsasággal pusztító betegségektől kihalt törpecserjék; tengődő, átültetésre, megmentésre váró bokrok…14 év alatt, szerintem a teljes növénykészletet tekintve, legalább 20%-os veszteség. Komoly tapasztalat. Az egyetlen vigasz, hogy ezt csak mi tudjuk, de több vendégünk szerint, főleg annak, aki először látja, olyan a kertünk, mint egy meseszerű arborétum, de ebben biztosan van a kötelező udvariasságból is… Sajnos, még nem olyan a kertünk – bár mi szélsőséges maximalisták vagyunk e téren – így a Botanikus úr önvizsgálatra szólító megjegyzése, nálam mindenképpen értő fülekre talált)

Ha ezeket a nagyon egyszerű és triviális dolgokat végiggondoljuk a kerttel kapcsolatos tevékenységeink során, akkor jövünk rá, hogy milyen komoly hibázási lehetőségeink vannak.

Sokan mondják: ó, (legyint) kert!…növény, föld, locsolócső, ásó, kapa…ugyan, ezt mindenki tudja, mindenki ért hozzá. De nézzünk magunkba valamennyien: ide sok plusz kell, ezzel ismét visszatérve arra, hogy az ilyen, jó közösség, egy ilyen, jó klub hihetetlen pozitív eredményekre képes, tehát az Amatőr Profizmus mindent kihozhat a faluközösségből a kertészet terén is. (a 19 főből álló, nevető, derűs kedélyállapotú, hájjal kenegetett, tejben-vajban megfürösztött Amatőr Profi Klub tagjai, ekkorra már kocsonyás állagot öltöttek. Talán említenem sem kéne: lazult a hangulat a hallgatóság részéről is. Pedig csak most – az alapfogalmak, a történeti háttér, a hazai lehetőségek , a távlatok és realitások vázlatos rögzítése után – kezdődött a tulajdonképpeni előadás. Az igazgató úr lassan beállt üzemi hőmérsékletre, és innentől erősen mellőzésre került négy dolog: a kecmec, a lacafaca, a mismásolás meg az umbulda.)

Nézzük, miből adódhat a tévedések lehetősége?

Én elég konzervatív ember vagyok, és ha a globalizált világ felől közelítem meg a kertkultúrát, akkor ezt nagyon ambivalens érzésekkel teszem, mert a globalizációnak vannak nagyon jó és nagyon rossz hatásai is. Én gyakran kapok előlektorálásra vagy fordításra kertészeti könyveket és itt egy újabb csapdára tudom felhívni a figyelmet. Biztos vagyok benne, hogy ebbe a csapdába nagyon sokan belebuktak és beleakadtak már. Rendkívül sokféle, idegenek által írt, eredetileg Angliában, Franciaországban, Dániában megjelent kertészettel foglalkozó szakirodalom kapható ma Magyarországon.

Ennek a szakirodalomnak egy részét szakemberek fordítják, másik részét pedig No Name fordítók, ilyen Tudsz angolul? Akkor Tessék, Fordítsd Le Emberek, akik lefordítják, aztán azt se tudják miről van szó, melynek eredményeképpen kapunk a kezünkbe egy nagyon szép könyvet, angol nevén, Coffee Table Book-ot. (kávéházi asztalra való/kávé mellett forgatható, gyönyörű fotókkal illusztrált, nagyon mívesen kialakított, gazdag megjelenésű, professzionálisan kivitelezett albumok, témától függően több-kevesebb szöveggel, természetesen nem csak a kertkultúra, hanem az élet minden szegmenséről: lakás, otthon, építészet, művészet, divat, autók, ékszerek, órák, yachtok, tájak, állatok stb. aki járt már életében egyszer könyvesboltban az hegyekben találkozhat ilyen könyvekkel, példaképpen 2012-ből, és 2015-ből. A Taschen nagy király ezen a vonalon, a mi könyvespolcunkon is tucatszámra található, imádom mindet, főleg a kertkultúra és az otthon témakörben.)

A coffee table book egy olyan könyv, amit ki lehet rakni a kávé mellé az asztalra, lehet lapozgatni, és amelyre csorgathatjuk a nyálunkat, hú de klassz-jaj de szép. De, ha elkezdünk gondolkozni azon, hogy a látottakat itthon is szeretnénk megvalósítani, akkor belefuthatunk a nagy zsákutcákba, mert sehogy se sikerül, sehogy se jön ki a várt végeredmény. A globalizáció egyszerűen behozta nekünk azt a vágyakozást, amit a mai generációknál is láthatunk, pl. a gyerekeink számtalan, bolond álomkergetésében, amit a nyakukba öntenek a külföldi (a globalizáció lényege szerint immár belföldi is) hazug világból.

Sokszor ezekben a coffee table könyvekben se igaz, amit közölnek velünk, mert ezeket a könyveket piacgazdasági szempontok alapján készítik el. Eladhatóvá kell tenni, hogy a vásárló kedvet kapjon tőle, de még széljegyzetekkel ellátva sem lehet igazán átemelni egy bretagne-i, svájci vagy német kertnek a körülményeit Nagykovácsiba, mert teljesen különbözőek a tradíciók, más az éghajlat, más a talaj és minden egyéb is, amit már említettem korábban, és ez az egyik nagy csapdája a globalizációnak, mert akár az interneten böngészve, filmeket nézve stb. máris eltévedhetünk és elveszíthetjük az amatőr profizmusunkat. (az internet az emberiség történetének 5 legfontosabb, legforradalmibb változást hozó ötleteinek, találmányainak egyike, így az egyik problémát természetesen nem az eszköz, hanem az eszköz által elérhető az információk szűrése – de semmiképpen sem bármiféle központi, politikai hatalom által irányított szűrése – jelenti)

Mi a másik csapda? Nyakunkba akasztották ezt a nagy Európai Uniót, és felszívódtak a határok.

Én nagyon jól emlékszem rá hogyan lehetett gyűjteményes kertekbe behozni növényeket: karantén szabályok és egyéb nehéz ügyletek mellett kellett engedélyeket beszerezni azért, hogy bejöhessen egy-egy értékesebb növény az országba (a rendkívül szigorú magyar élelmiszerbiztonsági szabályokról nem beszélve). Most minden bejöhet. Szemét és jó minőségű egyaránt, és ezt némely lelkiismeretlen faiskolai lerakatosok, kertészeti árudások ki is használják, végre is hajtják.

Az előbbiekben egy virtuális zsákutcát kínált fel nekünk a szakirodalom sokfélesége és gyatrasága, a másik pedig egy fizikális zsákutcát eredményez, mert elmegyünk egy ilyen nagyon tetszetős, óriási kertészeti centrumba és ott a nyálunkat csorgatjuk a sok szép, dézsás rhododendronra, ám ha esetleg elfelejtjük azt, hogy itt a nagykovácsi meszes márgába mit ültethetünk, akkor máris bezárult körülöttünk, de leginkább a pénztárcánk körül a csapda, mert nem lesz abból a növényből semmi. De ugyanakkor megállás nélkül nyomják elénk ezt a behozott növényanyagot, amely egyrészt ökológiailag nem illeszkedik ide, másrészt pedig a növényanyag előállítási, technológiai szempontjait is figyelnünk kéne.

A mai, modern kertészet a technológiában óriási tudással bír. Főleg dán, holland kertészetek talaj nélkül nyomják a különböző növényeket. A cserjéket, fákat rendkívül rafinált módon beállított vegyszerekkel és tápanyagokkal nevelik fel. Amit itt, mi hagyományos módszerekkel öt év alatt növesztünk meg másfél méteresre, azt ők másfél év alatt érik el. Magyarán, előállítanak a számunkra egy olyan növényt, ami addig marad szép, amíg eladják nekünk, aztán onnantól már nem érdekli őket a dolog. Ez az egyik irány. A másik irány: Olaszország. Ezek a derék taljánok, fillérekért megtermeltetik Róma alatt, kényelmes és megfelelő éghajlaton, azt a növényt, amit aztán felvisznek Milánóba, a magyar polgár lemegy, ott méreg drágán a nyakába sózzák, megveszi, elhozza ide, és a következő tavasszal már lehet gyújtóst csinálni belőle. Ez a másik tehát nem technológiai, hanem ökológiai csapda.

Ez mind együtt, elénk van téve a faiskolákban, lerakatokban, és ha nem gondoljuk át mindazt, amit én ebben a hosszú bevezetőben érzékeltetni akartam, akkor egy hasznavehetetlen szakirodalommal a kezünkben, figyelmen kívül hagyva a kertünk adottságait s körülményeit, nem jól szelektálva abban, amit rafinált módon elénk ömlesztenek, máris bajban vagyunk. Ne higgyük, hogy a faiskolás vagy a kertészeti centrumos azért hozza be ezeket a növényeket, hogy szép kertek legyenek pl. Nagykovácsiban. A frászt. Azért hozza be, hogy majd Thaiföldön tudjon nyaralni vagy telelni, abból a pénzből, abból a busás haszonból, amit otthagytunk. Neki csak az eladás fontos, nekünk pedig pontosan az eredmény lenne fontos. Egyre rémisztőbb a helyzet, amit felvázolok (nevetés a teremben) és ebben kéne nekünk valamiféle rendet vágni. Ebben a nagy halmazból, a vágyakozás, az elénk tárt szakirodalom, a kerttípusok és a megszerezhető növények halmazából kéne nekünk azokat a növényeket kiválogatni, amelyek használhatóak olyan körülmények között is, amelyet Nagykovácsiban találunk.

Ejtsünk pár szót a kertünkben előforduló legfőbb hibákról…”

♣

Ejtsünk. A második részben. itt